Középkori építőáldozat Jászágón

Részlet Fodos István írásából (Communicationes Archaeologicae Hungariae, 1986): A Szolnok megyei Jászágón lévő iskolai gyűjtemény több más fontos régészeti lelet mellett (ezekről ld. FODOR 1984: 60—62) egy olyan középkori edényt is őriz, amelyben egy tyúk csontvázát és tyúktojás héját találták.

A gyűjtemény kezelője, Macsi Sándor iskolaigazgató — aki a tárgyak lelőhelyét és előkerülésük körülményeit gondosan feljegyezte — elmondotta, hogy az edényt a községtől közvetlenül északra az Agó-patak jobb partja közelében nyitott egyik homokkitermelő gödörben lelték (1. kép,2. lelőhely). (E gödröket ma szemétlerakóhelynek használják.) A vörösesbarna színű, enyhén kifelé hajló keskeny peremű cserépfazék magassága 24,5 cm, szájának átmérője 16,6 cm, hasának átmérője 20,9 cm, fenék átm. 12,8 cm, peremének vastagsága 0,8 cm, falvastagsága 0,4—0,5 cm. (2—3. kép)Az egyenletesen kiégett edény csillámos homokkal soványított agyagból készült, kézikorongon, hurkatechnikával, melynek nyoma jól megfigyelhető. A készítés menete is egyértelműen követhető: az edényaljként szolgáló agyagdarabot külső oldalán erősen a koronghoz tapasztotta, majd erre építette fel a fazekas agyaghurkából az edény falát. Aljának közepe kissé homorú, rajta jól kivehető a homokkal behintett fakorong nyoma. Az egyenletesen, jól korongolt edény kihajló peremét kívül-belül egy alig bemélyedő hornyolat tagolja, az edény egyetlen díszítése az enyhén domborodó vállon ún. körömbenyomatokból álló körbefutó vonal. Ezeket a körszelet alakú díszítéseket valójában nem körömmel, hanem valamilyen éles tárggyal nyomkodták be. Az edény belsejében égés- és koromnyomokat észleltünk. Lehetséges, hogy ilyen nyomok a külső oldalán is voltak, ezeket azonban a gyűjteménybe kerülése utáni tisztítás alkalmával eltávolították. Ebből nyilvánvaló, hogy az edényt földbe kerülése előtt már hosszabb-rövidebb ideig használták. Az edényben fiatal tyúk váza és tyúktojás héjának darabjai voltak (4. kép).Vörös István meghatározása szerint a tyúk váza csaknem teljes, csupán a pelvis (far és az ún. "püspökfalat" csontjai) és a lábujjpercek hiányoznak. Minden bizonnyal joggal gyanakodhatunk arra, hogy a tyúkcsontváz és a tojáshéj hiányzó darabjai a megtaláláskor kallódtak el, amikor az edény pereme is körben letörött. Az edény korát alakja, készítésmódja és díszítése alapján is legnagyobb valószínűséggel a késői Árpád-korra tehetjük. A vállon körbefutó "körömbenyomatos" díszítésmód előfordul például a bashalmi 12. ház kemencéjének fenéktapasztaásában lelt egyik összeállítható edényen, amelynek kora a 12—13. századra tehető (KOVALOVSZKI 1980, 45— 47, 25. kép 3, 18.t.3). Hasonló korú a másik két körömdíszes edény is (Uo. 46, 17.t. 4; 30.t. 7), melyek közül az egyiknek peremkiképzése is némileg hasonlatos a mi példányunkhoz (Uo. 25. kép 7). Hasonló díszítésű töredékek kerültek elő a tiszadorogmai 13. századi lakóház gödrének betöltéséből (CABELLO, 1979, 257—259, 6. kép 8, 10), a Hács—béndekpusztai Árpád-kori 4. számú kemence előteréből (PARÁDI 1967, 31, 11. kép 3), a Bodrog-bai Árpádkori templom agyagalapozásából (MAGYAR 1981, 57, 6. kép 4), a kiskörei 13. századi településen (KOREK 1976, 104—106, 16. kép 7). E többé-kevésbé jól keltezhető párhuzamok megerősítik edényünk valószínű 13. századi keltezését. A későbbi időre való keltezésnek 1981-es terepbejárási adataink és a környékről korábban előkerült leletek is ellene szólnak. Amint arról korábbi dolgozataimban már beszámoltam (FODOR 1984, 1984a) az oklevelekben 1478 és 1587 között szereplő Agó nevű középkori falu lelőhelyünktől délkeletre, a jászárokszállási út jobb oldalán lévő, alapjaiban ma is jól látható gótikus templom körül helyezkedett el, ahol a felszínen nagy számú 15—16. századi, s néhány 14. századi edénytöredéket leltünk. (Ugyanitt került előaz általunk közölt emberalakos gótikus bronz gyertyatartó töredéke s egy koronás főt ábrázoló kályhacsempe-töredék, valamint egy még közeletlen vaseszköz-lelet. így tehát nagyon valószínűnek látszik, hogy itt, a térképünkön 3. számmal jelölt helyen volt a későközépkori falutelepülés a 14. századtól. Edényünk — feltevésünk szerint — az oklevelekben nem említett Árpád-kori település helyén került elő, amely az Agó patak jobb partján helyezkedett el, amelyet ma lelőhelyünktől nyugat felé egészen a községhatárig nyárfaerdő borít. Macsi Sándor elmondása szerint az ötvenes évek közepén, az erdő telepítésekor végzett mélyszántás alkalmával itt nagyszámú bronzkori edény, bronzkori sír, szarmata és Árpád-kori edénytöredék került elő. A bronzkori, szarmata és az Árpád-kori település tehát nagyjából egy helyen volt, amint azt az Alföld sok más településén is megfigyelték.